Kinn ömlik az eső, mossa be a nyarat a földbe. Jól teszi, mert az új nyárnak ebből kell majd kikelnie. S addig pihenhet az őszi avar és a hó vastag dunyhája alatt. Én meg kifényesíteném a bakancsom, mert kicsit elhalványodott a gardób mélyén, most meg ő lesz a legjobb barát, aki átvisz majd a tócsákon át. Megtalálom a cipőkefét és a fekete boxot, alig van az alján, ezt is be kell szerezni. Hiába fel kell készülni a télre.

Hallgatom az esőcseppek táncának hangját az ablakomon és arra gondolok aratni kellene. Napfényfényből kévéket kötni és a kamrába eltenni. Jó lesz majd a borongós, ködös téli napokon a meleg tea mellé. S begyűjthetnénk kacagást is a még nyitva tartó teraszokon üldögélő tinilányoktól. Nagyobb üvegekbe elrakhatnánk a tengerpart sós levegőjét, kisebb dobozokba pedig a folyópart, a rétek és a röpködő pillangók színeit. Felfoghatnánk az állunkról lecsorgó dinnyelevet is kis palackokba, s feltehetnénk a legfelső polcra, hogy pirosan mosolyogjon ránk a ködös szürkeségben. Friss búzakalászokból pergethetjük ki a nyári napok forróságát és becsomagolhatjuk egy nagy vászonkendőbe, megszárítja majd a téli latyakot a csizmánkon.

De eltehetnénk az elvakart szúnyogcsípéseket is, a tél végén már akár az is jól jöhet az egész napos sötétségben. Vagy a kövér izzadságcseppeket, amit délidőben a trolin tudunk igazán jól összegyűjteni.

A testünk, lelkünk elfárad mire a tél kapujához ér. Fel kell dolgoznia mindazt, ami a tavasz, nyár, ősz napjaiban történt vele. A régi időkben a falusi, paraszti életmód természetes velejárója volt, hogy az aratás, a termények begyűjtése után a tél a pihenés, a regeneráció időszaka lehetett. A természet lecsendesedett és az emberek is. Ahogy elsötétedett, csak a gyertya világított. A gyertyafénynél, egymás mellett ülve a fonóban mondtak szép meséket, dúdoltak vagy énekeltek dalokat, amik a nyárról szóltak, a napsütésről és a búzatáblák aranyáról. Feltöltekeztek az egymásra figyelésből, a hagyományokból, a nyugalomból, az emlékekből. Többet aludtak és kevesebbet mozogtak. Szervezetük felkészült a következő évre, ahogyan a természet is.

De ma már gyertyát csak nosztalgiából gyújtunk és a villany- vagy a számítógép fényénél éjjel is szórakozhatunk, dolgozhatunk. Se lelkünk, se testünk nem pihenhet, nem töltekezhet. Fáradt a lélek, fáradt a test. Borongós lesz a hangulatunk, mint kinn az időjárás. Félünk és aggódunk, mert hosszú a sötétség és a lámpafény nem ad igazi világosságot.

Mit tehetünk, ilyen a modern társadalom, nincs idő a pihenésre. Szaladni kell az élettel, mert még lemaradunk róla.

De most még itt vagyunk az őszben, s amit lehet, gyűjtsünk be. Kacagást vagy nevetve sírást, fényt és színeket, ölelést, futást vagy sétát. Tegyük el télire, töltsük fel a lelkünk kamrájának minden polcát, hogy legyen hová beosonni téli estéken egy kis erőért.