Olyan váratlanul, hirtelen jött, hogy nem tudtam megkapaszkodni se. A kegyetlenség ott kapott el, ahol a legsérülékenyebb voltam. A mellkasomban még mindig üresen tátongó hiánylukamat ragadta meg és húzott, vonszolt magával. Cafatokra tépte közben a remény virágait, szétszórta őket a porba, ott sorvadtak el mind. Én pedig lebénulva a fájdalomtól…
Gyerekkoromban boldog voltam. Önfeledten, maszatosan, sebekkel tarkítva, száraz kiflit rágcsálva. Fel sem tűnt, észre sem vettem, nem akartam az lenni, mégis az voltam. Nem rágódtam a dolgokon, nem analizáltam magam, a szüleim, a barátaim, az életem. Nem akartam megfelelni senkinek, még magamnak sem. Csak léteztem, beleszőttem magam az univerzum szövetébe,…
Olyan jó lenne, ha kivehetném a szívemet a mellkasomból. Benne maradhatna az összes érzés, fájdalom és öröm. Egy fehér gyolcsba csomagolnám előbb, meg kell védeni, hogy nehogy sérülések érjék. Mielőtt teljesen beburkolnám, gyógyírrel előbb be is kenegetném, hogy azok a sebek, amik most rajta vannak, azok is begyógyuljanak. A tiszta…
Próbáljuk elképzelni a végtelenséget, amikor nem kezdődik valami valahol és valamikor és nem is végződik semmikor és sehol. Nem könnyű, hiszen emberi létezésünkben mindennek van kezdete és vége. Elkezdünk egy napot, egy iskolát, írni egy cikket és aztán befejezzük. A napot, az iskolát, a cikket. Kisebb vagy nagyobb történések, de…
Hogy van az, hogy egy-egy szép, boldog, tartalmas pillanat, perc, óra elég értelmet tud adni az életemnek és elég erőt a lelkemnek? Mint egy akkumulátorból feltöltődöm és teszem a dolgom, szívből, lélekből. Ezekkel a röpke örömfoszlányokkal befoltozom a jelent, amikor a múlt bánata újra és újra kiszakítja életem szövetét. Néha…
Életed peremére szorulva billegek egy deszkán, kitartóan egyensúlyozva a szakadék, a mélységben rohanó mindennapok felett. Keresem a fogódzkodókat, hogy egyik pallóról a másikra léphessek és hozzád közelebb érhessek. Van, amikor a deszkák helyett lengőhíd fogad, eső- és könnyáztatta sodronyát markolva, imbolyogva, de bátran akár át is szaladhatok rajta, a túloldalra…
Egyik kőről a másikra lépked. Könnyedén táncol a vizek felett, az állandóan mozgásban lévő hullámzó tengeren. Nem is néz le, lehunyt szemmel, befelé figyel. Hallgat a megérzéseire, lelkéből jövő szavak rezdülésére. Ő maga a költészet, a megtestesült képzelet. Ő a Kelyhek Királynője, a Költészet Angyala, a Múzsa vagy Szaraszvati maga.…
Kicsi lila pöttyök a fűben, szél simogatja, nap melegíti őket. Bátran ütötték át a még kemény hideg földet és mégis szerényen bújnak meg a bokrok alatt. Tele lesz napok alatt a kert velük. Alig várom, hogy lássam az egymásba kapaszkodó lila, kék, fehér kis csokrocskákat és érezzem az illatukat. Az…
A világ körbevesz, megtart, mindenkit és mindent. Soha nem tudunk kilépni innen, akár élünk, akár halunk mi magunk is a világ része vagyunk. Életünk belefonódik a szövetébe, teszi mindenki a dolgát és mozgatjuk saját univerzumunkat. A világ apró szemcséiként összefonódunk vagy ütközünk, mint a kvantumok, egészet képezünk a részekből vagy…
Mennyit küzdünk, hogy ne jusson eszünkbe, nemhogy direkt, de véletlenül se. Ne legyen ott minden napunkban, éberen vagy álmunkban. Sok-sok elvesztegetett idő és erő a harcra.Eltenni a fényképeket, nem nézni az üzeneteket. Elajándékozni a könyveket, törölni a zenéket, amiket szeretett. A filmeket is kiszelektálni, fölösleges újra és újra sírva fakadni…
