Szereted. Szeretem. Vettem otthonra kapszulást, kotyogóst és még egy Francis Francis-t is. A kotyogóst sajnos leégetem félévente. Darálok, bekészítek, felteszem, aztán elfelejtem. Biztos, ami biztos legyen otthon három kávéfőző. Kávéval indul a nap. Kell az illat, az íz a futás előtt. Rituálé, szertartás. Hétköznapi varázslás.

Mert akárhogy nem lehet.  Ha kávészertartás van, akkor adjuk meg a módját. Benn a munkahelyen például szörnyű ízű a gépi kávé. Mondhatnánk, hogy ingyen kávénak ne nézd a zaccát. Mondhatjuk, le is hörpinthetünk egyet, de az akkor sem szertartás.

Ártatlan gyereklelkünkbe is a családi szertartások helyezik el a biztonság csillogó kis drágaköveit, amelyek még felnőttkorban is átfényesítik a mindennapok szürkeségét.

Rituálék, amiket úgy vártunk és várunk még ma is a legbelül örökgyerek lelkünkkel. A lelkünkkel, amire aranyfonállal hímeznek az ünnepek. Vártuk, hogy előkerüljenek az aranyalmák és a csudaszínes égők. Tudtuk a sorrendet, mit megy a tetejére, az aljára, az égig érő Karácsonyfára. Hogyan készül a diós-mákos beigli, hogyan kell betekerni. Libamáj reggelire a húsvéti kalácson a szentmise előtt.

De nem csak az ünnepeknek vannak szertartásai. A születés, a halál, a felnőtté válás, a munkába állás, a házasságkötés rituáléja fogja a kezünket, hogy ne féljünk átmenni, átjutni, a következőbe lépni. Ezekkel a szokásokkal kapjuk meg mindazok erejét, akik már megtették ezeket a lépéseket és a kollektív tudattalan kútjába betöltötték a bizonyosságot, hogy nem kell félnünk, sokan megélték már ezt.  

Mindennapjainkba is elültethetjük személyes szokásaink, szertartásaink magjait, hogy legyen, ami lehorgonyoz. Legyen, ami egyik napról a másikra kísér minket és érezhetjük, hogy mi magunk szervezzük az életünket, adunk magunknak teret és időt. Nem kell nagy dolgokra gondolni. Forró fürdő, napi zenelista, reggeli tea vagy kávé a teraszon, meditáció vagy reggeli torna. Keretet ad, biztonságot.

Megyek futni, hosszút tervezek. Nekem ez is ünnep, rituálé, megsimogatni a Kiskirálylány térdét, rámosolyogni a szembe jövőkre, integetni a futóknak. Ünnepelek ilyenkor, hogy itt vagyok ebben az életben és még tudok futni, örülni.