Egy dologban tökéletesen biztos vagyok ebben a világban.
Mindenki boldog akar lenni.
S ha megkérdezném őket, hogy mitől lennének boldogok, akkor vagy egy nagyon általános dolgot válaszolnának: “Legyen rendben az életem” vagy pár általános dolgot sorolnának fel: “párkapcsolat, család, munka, anyagi biztonság, egészség stb. “.
Elgondolkodtam és sok kérdés merült fel bennem: Mi az ok és mi az okozat? Ha ez, meg az teljesül, akkor boldog leszek. Ez valóban így van? Nem lehet, hogy fordítva? Ha boldog leszek, akkor rendben lesz az életem. Úgy döntöttem, elindulok ebből a másik irányból. Mit jelent boldognak lenni? Folyamatos állapot? Biztos, hogy nem. Akkor azt sem tudnánk, mi az a boldogság. Hiszen azt sem tudnánk mi a nem-boldogság.
A boldogság nem egy állandó állapot, inkább valami olyan pillanatnyi érzés, hangulat, amit időnként megtapasztalhatunk. S ha ezt van alkalmunk viszonylag sokszor megélni, akkor általában boldognak tartjuk magunkat.
S itt jön a következő kérdés. Vajon mindenki tudja, hogy mikor boldog? Fel tudjuk egyáltalán ismerni? Olvastam olyat, hogy a boldogság tanulható. Meg kell tanulni észrevenni az élet örömeit és akkor boldogságot érzünk majd. Nem egy rossz gondolat, de nem volt elég meggyőző. Valami még hiányzott.
S jött a következő kérdés. MIndenkinek ugyanaz jelent örömöt? Nem valószínű. Extrém esetben jövünk-megyünk az életben, próbáljuk észrevenni az élet örömeit, de sehogyan sem sikerül. Pedig annyira akarjuk. Arra gondoltam, megint nem jó a sorrend. Azzal kellene kezdenünk, hogy rájöjjünk, mi is okoz nekünk örömöt. Ez távolról nézve nagyon könnyű dolognak tűnik. Az első bekezdésben felsoroltam párat: öröm a párkapcsolatban, családban, munkában stb. ha azonban egy kicsit elmélyedünk ebben, világossá válik, hogy nem olyan egyszerű ez.
Én bevallom, nem tudom pontosan mi jelent örömet nekem. Ennek több oka van. Függ a hangulatomtól, a környezettől, az egészségi állapotomtól és még hosszan sorolhatnám. Nemrég valaki mondta nekem, hogy kiszámíthatatlan vagyok. Mert nem mindig konzisztens a viselkedésem. Tegnap még megettem a tökfőzeléket, ma meg már rá sem tudnék nézni. Tegnap még örültem és boldognak éreztem magam, hogy tökfőzeléket ehetek, ma pedig szomorú vagyok és boldogtalan, mert tökfőzeléket kell ennem. Emiatt kiszámíthatatlan vagyok. S így nehéz kitalálni, hogyan lehet nekem örömet szerezni. Tényleg valami baj van velem? Elképzelhetetlen egy kiszámítható, konzisztensen működő embernél ilyen? Szerintem egyáltalán nem. Én sokszor tapasztalom másoknál is, hogy egyes helyzetekben, egyes napokon különbözőképpen reagálnak ugyanarra a dologra.
Elmélkedtem, elmélkedtem és egy következtetésre jutottam, ami az alapja lett a “Célozzuk meg a boldog életet” elméletemnek: Akkor tudjuk megtalálni azokat a dolgokat, aminek örülni tudunk, ha megtanuljuk azt, hogyan ismerjük meg saját magunkat minden nap. Ha minden nap tudjuk kik is vagyunk aznap. Mert minden nap egy más nap. Mert saját magunktól is képesek vagyunk különbözni.
Meg kell ismernünk azt a módszert, amely olyan mint egy varázstükör, amibe ha belenézünk reggel, akkor megmutatja kik vagyunk. Emlékezzetek csak a Hófehérke történetre!
A királyné minden reggel megkérdezte:
“Mondd meg nékem, kis tükröm:
ki a legszebb a földön?”
Ilyenkor a tükör mindig azt felelte:
“Úrnőm, nincs a világnak
szebb asszonya tenálad.”
De aztán egy nap megváltozott a válasz:
“Szép vagy, úrnőm, de tudd meg:
Hófehérke százszor szebb.”
A tükör válaszolt, s a királyné megváltozott. Már nem Ő volt a legszebb. S ha a királyné meg tudott volna tényleg változni és ha már nem abban kereste volna örömét, hogy Ő a legszebb a földön, hanem abban, hogy mostohalánya milyen szép, akkor ezt a mesét nem is ismernénk.
Tehát nemcsak a varázstükörre van szükség, hanem magunkra is akik meglátjuk és elfogadjuk magunkat a tükörben napról napra. Akkor lesz esélyünk azt is tudni, minek tudunk örülni és minek nem.
Ez könnyűnek tűnik, mégsem az. Megismerni magunkat sem egyszerű. Az önismereti utazáshoz egyedül nem is érdemes nekivágni. Jó, ha van mellettünk valamilyen szakember. S ha sikerül az önismeretben előrejutnunk, akkor következik a második, még nehezebb feladatsor. Elfogadni magunkat olyannak, amilyenek vagyunk. S még mindig nincs vége. A harmadik szakaszban vár ránk a váltotatás igénye és kivitelezése, ha úgy gondoljuk, hogy van olyan részünk, működésünk, jellemzőnk, amit szívesen megváltoztatnánk és képesek is vagyunk rá.
A kép forrása: Deviantart