Mindig mondtad, hogy itt lakik valahol, hogy kerüljem el messzire, ha nem akarom, hogy elemésszen. Bevallom, nem hittem neked és nem is figyeltem. S most megtörtént, tegnapelőtt találkoztam vele. Cinizmus, így mutatkozott be.
Nem volt teljesen igazad, nem a környéken él és nem is túl fiatal. Évszázadok, sőt évezredek óta itt él közöttünk. Mindenhol ott van, nincs ország, távoli táj, ahol elkerülhetnéd. S nem is vele találkozol, nem mutatja meg arcát. Ő csak fertőz vagy legyőz.
Ül valahol, Realitásnak becézett felhőjén és keresi az áldozatait, akik majd beállnak hadseregébe, dicsőítik istenségét és terjesztik hitét. Már az ókorban is megtalálta követőit. Ők voltak a cinikusok és nekik még talán sikerült eleinte szelídíteni istenük akaratát. Céljük a tökéletes szabadság elérése volt, de a tökéletes szabadság függetlenséget követel, így a cinikus nem lehet rabja semmilyen előírásnak, fizikai vagy érzelmi szükségletnek. A rabságot kerülve, mindent cinikus nyugalommal figyeltek s végül olyan távol kerültek a világtól, hogy megvetették és kigúnyolták az élet szépségeit, a jó dolgokat, a fennálló társadalmi értékeket. De Cinizmusnak ez még nem elég. Az egész világot akarja. Tovább fertőz hát és harcol, de már nem kíméletesen. Szétlövi pesszimizmusának mérgezett tollas nyillait és akit eltalál, az beáll a csapatba. Ő nem holmi puttó angyalka, inkább az ördög maga. Mindent, ami szép és jó, megkeresi és tönkreteszi szavakkal, tettekkel. S mindenki ugyanezt teszi, aki megfertőződött, akit eltalált egyszer Cinizmus nyila. Ezrével vannak körülöttünk a ne-legyél-már ilyen naiv klónok.
A cinizmus nárcisztikus gőg, a világot gúnyosan lenéző fölény. Nem bájos tulajdonság, ami porcukorfelhős teadélutanokon mutatkozik. Álarcot visel és Realizmusnak hívatja magát. Hiszen ő tudja, s hirdeti fennhangon, hogy a világ, amelyben élünk, korántsem tökéletesen boldog és igazságos. Ezért mindent megtesz a realitás álarca mögé bújva. Mérget csepegtet a reggeli napsütésbe. Fellibbenti a vidámság csillámporos takaróját és megmutatja a szomorúság koszos foltjait. Eltapossa a szépet, bemocskolja a jót és gúnyosan kacag a naivságon. Sárba tiporja a lelkesedést és leköpi a rajongást. Jaj, neked, aki fegyvertelenül, optimistán, lelkesen, szembe kerülsz Cinizmussal. Ő azonnal szúr, miszlikbe aprítja kedves gondolataidat, térdre kényszeríti legszebb álmaid. S ha te megpróbálod lélekből jövő virágaiddal körbevenni, azokat bozótvágó késével vágja le azonnal magáról. Mindent átmos a pesszimizmus vegyszerével, hogy steril és reális legyen. Téged is újra és újra megpróbál letisztítani mindentől, ami nem a kétszerkettő valósága és amikor már szinte színtelenné hibernált, akkor kezd el suttogni. „Ha nem hiszel semmiben, nem is fogsz csalódni!”, „Nincs szükséged illúziókra, álmokra!”, „Ha felkészülsz a rosszra, fel vagy vértezve a negatív tapasztalatok ellen!”
Cinizmus nemcsak a realitás álarcát viseli, de fennhangon a világ legcsodálatosabb pajzsának hirdeti magát, ami mindentől megvéd. Felvértez a gyanakvás, a mindenki-önző attitűddel, ha új barátságot, párkapcsolatot kötsz vagy belépsz egy új munkahelyre és boldogan érzed magad sebezhetetlennek a keserűség és kiábrándultság páncéljában. A páncél nemcsak megvéd, de el is választ. A lehetőségektől, az újtól, az alkotástól. A cinizmus nem építő, hanem romboló.
Amikor tegnapelőtt összefutottam Cinizmussal, nem voltam felkészülve, s amikor megtámadott, csak hátráltam, a keserűség nyilai mélyen belém fúródtak. De egy igazi irracionálisan idealistát nem lehet csak úgy legyűrni, megmételyezni, felkoncolni. Az első megrettenés után körülnéztem és láttam, hogy kinn és benn is felragyog a nap. Harcolni kezdtem, küzdöttem, mert még hinni szeretnék, építeni és alkotni. S ahhoz szükségem van a naivitásomra, az idealizmusomra. Nem engedhetem, hogy Cinizmus elvegye és átváltoztasson. Tegnapelőtt győztem, de tudom nem adja fel, minden nap próbálkozni fog, most már felkészült leszek, s szem előtt tartom, hogy vigyáznom kell, mert minden cinikus emberben egy kiábrándult idealista lakozik. S nekem nem szabad kiábrándulni az életből.
